Turizmus

Turizmus

Harkakötöny – ahol a természet lakik

Belterület: 50 hektár
Külterület: 5155 hektár
Lakosságszám: 990 

Két puszta, Harka és Kötöny összeolvadásából alakult meg ez a dallamos nevű község. Harkakötönyt a Kiskunhalast Kiskunmajsával összekötő 5402. sz. út mentén, a Halastól 11 km-re található másfél kilométeres bekötőút végén érjük el. Vasúton is megközelíthetjük: a Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza közötti vasútvonalon az egyik megállóhely.

Miért érdemes ide jönni? – teheti fel a kérdést utazni vágyó. Leginkább a táj szépségéért, a tónál fészkelő ezernyi madárért és a csendért. Ezt a csendet csak az ősszel zajló Kötönyi Napok zsivaja töri meg.

Történelem

 

A község mai területéről több helyen is előkerültek régészeti emlékek. A korábban itt élők nyomát avar kori temető, az ún. Pajorkereszt körül (amelyet a Börcsök család állított hálából, 2003-ban villám sújtotta ketté) található középkori településnyomok, illetve a felszínen a Csörsz árkának nevezett egykori sánc maradványai jelzik. A sáncot telente szánkódombként használják. Árpád-kori templomromokról is szólnak mendemondák, s annyi bizonyos, hogy minden évben kerülnek elő emberi csontok a környékről a szántások alkalmával. A XIII. században betelepített kunok emlékét maga a helység neve őrzi. A török pusztítás idején elnéptelenedett a terület. A XIX. században tanyák jöttek létre Harka és Kötöny pusztákon. A község 1949-ben alakult meg a két puszta összeolvadásával.     

Gazdaság

    A környék talaja homok. A község területén kőolaj és földgáz kitermelése folyik.

  A mezőgazdaságra tradicionálisan a gabona- és a rozstermelés, ill. a juhtartás a jellemző. Jelentős az erdőgazdálkodás. A korábbi kisbirtokokon megalakult egyetlen termelőszövetkezetet mára privatizálták. A Harka-tóra települt halászati szövetkezet halgazdasága szintén magánkézben van. Évente 400 mázsa pontyot termelnek ki a vízből. Rendszeresen folyik az erdőtelepítés és a nádkitermelés. A falu mellett külön horgásztó található. Ennek igénybe vételéről Kanász Tibor horgászegyesületi elnöknél lehet érdeklődni. A településen tucatnyi gazdasági társaság működik és 60 feletti az egyéni vállalkozások száma. A vállalkozások 70%-a szolgáltató, ill. kiskereskedelmi jellegű, tíz körüli az ipari és mezőgazdasági-élelmiszeripari vállalkozás.

  Kiemelt fejlesztési feladat a szennyvíztisztító és elvezető rendszer megépítése, de szükséges a hosszú távú hulladékelhelyezés megoldása is, amely több önkormányzat összefogásával valósítható meg.

Kultúra

 

A településen általános iskola, óvoda és időskorúak otthona működik. A művelődési, kulturális, valamint humán szolgáltatásokat templom, művelődési ház és könyvtár biztosítja. Az 1998-ban létesült teleházban működő internetezési lehetőség bárki számára lehetővé teszi a kapcsolattartást a nagyvilággal. Sportpálya és sportcsarnok is van a községben, ahol a Harkakötönyi Tömegsport Egyesület szervezett keretek között garantálja a mozogni vágyók kikapcsolódását.

A községben több népi iparművész és műkedvelő tevékenykedik, ők rendszeres szereplői a község kulturális életének.

A harkakötönyi római katolikus templom 1969-ben épült.

A volt tanyasi iskola a kötönyi (öreg)iskola, amely 1928–1962 között működött.

A vasút mellett található egy 1998-ban átadott kőkereszt, amely Harkakötöny erdélyi testvértelepülése, Maksa lakosságának ajándéka. A követ a kereszthez az ottani bányából bányászták.

A községben két kopjafa található: az iskolai a maksaiak 1998-ban hozott ajándéka, a másik az autóbusz– fordulónál helyezkedik el.

Rendezvények

 

Április:madarak és fák napja

Ezt a Harka-tónál zajló rendezvényt a környék iskolái közösen szervezik. Ennek keretében kerék

pártúrákkal, lovas- és gyalogtúrákkal érkeznek

 ide a diákok.

 

 

 

 

 

 

Szeptember harmadik hétvégéje: Kötöny Napok   

 

Ilyenkor többnapos rendezvénysorozattal ünnepel a falu. Előadások, kiállítások, szüreti- és lovas rendezvények, búcsú, vásár és Kötöny-pörkölt várja a helyi és vidéki közönséget. Este szüreti bállal koronázzák meg a nap eseményeket.

 

 

 

Idegenforgalom

 

Ha (nagy)városi emberként faluhelyen járunk, mindig felcsillan annak kecsegtető lehetősége, hogy itt még „jó emberekkel” találkozhatunk. A kistelepülések valóban megőriztek még valamit a népmesék világából. De kihez fordulhatunk, ha meg szeretnénk ismerni egy népi mesterséget, vagy csak egyszerűen egy jó beszélgetésre vágyunk? Megadjuk néhány harkakötönyi népművész nevét:

 

 

Farkas Illés – kosárfonó

Horváth Sándor – fafaragó

Maróti Dezső – költő

Nyári Nelli – festő

Horváth Tibor – népzenész, a Szilaj citerazenekar tagja

Kanász Tibor – néptáncos, nagyobb rendezvények alkalmával tanít be fiatalokat néptáncra.

Kis Gyula – kőfaragó


    

 

 

Információ: József Attila Művelődési Ház, cím: 6136 Harkakötöny, Kossuth u. 5., telefon: 77/489-045

 

 

Érdemes elsétálni a Harka-tóhoz, ahol kiváló túralehetőségek és tanösvény várja a turistákat. 

Civil szervezetek

 

Táncsics Mihály Vadásztársaság

A nagyvad (vaddisznó, őz és szarvas) és apróvad (fácán, nyúl) gondozását és vadászatát szervezi.

Dr. Molnár Árpád

6400 Kiskunhalas, Monszpart L. u. 1., tel.: 77/423-011

 

    

 

 

 

 

Szélkiáltó Természetvédő Egyesület

Az egyesület több településen működik, köztük a Harka-tónál is. Éves rendezvényeik között szerepelnek gyerekprogramok, túrák, madárodú –ellenőrzés, természetfotó kiállítás, környezetvédő táborok és életmód előadások.

 

 Cím és információ:

 

6400 Kiskunhalas, Felsőszállás 96.

Elnök: Fehér Péter

Telefon: 30/405-4667

Elnökhelyettes: Győri Endre

Telefon: 77/489-276

E-mail cím:hkendre@freemail.hu 


 

 

Horgászegyesület


Kanász Tibor elnök

Tel:. 30/953-8074

 

 

 

 

 

Erdei Iskola Alapítvány

A fiatalok természetvédelmi és ökológiai nevelése mellett szabadidőprogramokat szervez.

 

Győri Endre
Tel.: 77/489-276, 70/943-9590
Fax: 77/489-276 

E-mailkeialap@freemail.hu

Természeti értékek

 

A homokbuckák jellemző fája az olajfűz, emellett számottevő a telepített fenyves- és nyárerdő.  A nyáron virágzó sziki növényzet mellett különlegesség maga a homokbuckás táj. Valaha az északi, északnyugati szelek alakították ki ezt a vidéket. A pusztai tájat galagonya- és kökénybokrok tarkítják.

 

    

 

A faluba vezető út melletti parkerdő szolgál a  kisebb-nagyobb rendezvények, mint például a falunapok helyszínéül.
 

        


A falutól északra fekszik az egykor nagyobb kiterjedésű pusztai tó, a Harka-tó. (GPS koordináta N 46°28,330’  E 019°35,947’). Területe 137 ha, ebből közel 100 ha a nyíltvízi felület. Magánkézben van, haltenyésztés folyik benne. A fürdés, a csónakázás és a horgászat tilos.

 

     

 

A tó körüli, természetvédelmileg értékes terület 515 ha, amely ritka, védett növényekélőhelye. Megtalálható itt például a tarka sáfrány, az agárkosbor, a mocsári kosbor és az édes csüdfű. Gazdag a madárvilág is. Eddig 71-féle madárfajt sikerült megfigyelni, ezek itt fészkelők, vándor- és kóborló madarak. Sok közülük hajdan az egész Kiskunságot lakta, de manapság már leszűkült az élőhelyük. Ilyen például az aranylile, a havasi partfutó, a nagy kócsag, a kanalas gém, a kormorán, a póling, a goda és a fülemülesitke.

 

   

 

A Harka-tó gazdag élővilágával ismerkedhet meg az érdeklődő az itt kialakított, 6,5 km hosszú tanösvényen. A túra során információs táblák segítik az információ szerzést, emellett a községben idegenvezető is kérhető. A gyerekek részére erdei iskolai foglalkozásokat is szerveznek itt.

 

       

 

 

 

Információ és jelentkezés:
Győri Endre

Tel.: 77/489-276, 70/943-9590

Fax: 77/489-276;

E-mail:keialap@freemail.hu

 

Aki hosszabb és tartalmasabb túrán szeretne részt venni, a következő helyen kap felvilágosítást:

Kovács Iván
Tel.:30/2-490-977;

E-mail:ivinform@freemail.hu

www.zoldsport.hu

Szálláshelyek

 

Vendégház

A vendégház kétszintes. A 4 szoba 10 fő elhelyezésére alkalmas. A két fürdőszobás ház teljesen felszerelt konyhával rendelkezik, ahol igény szerint önellátóan főzőcskézhetnek a lakók. Igény szerint teljes ellátást is biztosítani tudnak a tulajdonosok.

A zárt udvarban a parkolási lehetőség is adott, sütögetésre, bográcsos ételek készítésére alkalmas helyet alakítottak ki.


Cím: 6136 Harkakötöny, Rákóczi u. 8.

Tulajdonos: Fekete Istvánné

Telefon: 77/489-029, 20/396-1608

 

 

 

 

 

Magánszálláshely

 

Cím: 6136 Harkakötöny, Bem u. 13.

Tulajdonos: Feketü Tibor, Vadászfamilia Kft.

Telefon: 77/489-035

 

 

 

Kellner-tanya

A vendégházként is üzemelő magántanyán 4 szobában 9 turistának tudnak szállást biztosítani. A szép környezet, a tiszta falusi levegő és a jól felszerelt tanya kellemes kikapcsolódást biztosít családok és társaságok részére egyaránt.

 

 

       

     

 

 

Cím: 6136 Harkakötöny, Kötönypuszta 19.

Tulajdonos, információ: Dr. Kellner Barnabásné, 6400 Kiskunhalas, Szilády Áron u. 38.

Tel.: 77/422-861; 20/9394-591

Közérdekű címek

  

Név

6136 Harkakötöny,

Telefon/e-mail

Polgármesteri Hivatal

Kossuth u. 1.

77/489-022, 77/489-150

onkormanyzat@harkakotony.hu

Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda

Rákóczi u. 17.

77/489-028

Művelődési Ház

Kossuth u. 5.

77/489-045

Magyar Posta Zrt.

Kossuth u. 8.

77/489-209

MÁV Rt.

Vasút u.

77/489-134

Orvosi Rendelő

Bem u. 2.

77/489-025

Védőnői Szolgálat

Bem u. 2.

77/489-244

Szélkiáltó Természetvédő Egyesület

Ságvári u. 10.

77/489-276

Teleház

Kossuth u. 5.

77/489-182

„Kellner-tanya”

tulajdonos:

Dr. Kellner Barnabás

Kötöny pta. 19.

77/422-861

20/9394-591

Táncsics Mihály Vadásztársaság

Dr. Molnár Árpád

Kiskunhalas,

Moszpart L. u. 1.

77/423-011

Megszakítás